2012. október 16., kedd

Káposzta télire

Diákkoromban télen mindig vártam, hogy otthon végre egy jót egyek Nagyika sarvalt káposztájából:-), idén Én is nekirugaszkodtam, s több receptet olvasva, végül mégiscsak felhívtam az otthoniakat s leérdeklődtem a receptet, végülis hosszú évek óta bevált recept:-) izgatottan várom a végeredményt...
pucolás után
Nagyika mindig azt mondta, ha nincs rendesen megpucolva a káposzta akkor bizony gyorsan romlásnak indul, első lépésben Mi is ezt tettük, 2-3 réteget leszedtünk, káposzta függő. A lényeg, hogy semmiféle "elváltozás" ne legyen a káposzta lapiján.
Fele káposztát lesarvaltam, másik felét, egybe-, vagy félbe vágva 10 litres borkányba tettük besavanyodni.





sarvalás közben

Sarvalt káposzta hozzávalói: káposzta, kapor, csombor, jódozatlan só.
Elkészítése: a káposztát akkora darabokra vágtam, hogy kényelmesen megtudjam fogni sarvaláskor.
Miután megvoltam ezzel, fejenként számolva egy kanálnyi sóval besóztam, majd jó alaposan összekevertem, ahogy Anyukám mondaná "mintha dagasztanál".  Ezt hagytam kb. 2 órát állni, ez idő alatt a káposzta kb. 3/4re "összeesett" és jó sok vizet engedett.
Kaprot, csombort (borsikafű) forró vízzel leforáztam, majd az alaposan kimosott, fertőtlenített borkány aljára tettem, és a káposztát beleraktam. Minden marék káposzta után, jó alaposan megnyomkodtam. Amikor mind beleraktam a káposztából maradt levet ráöntöttem, kevés hideg vízzel pótoltam, mivel teljesen el kell lepje a káposztát a lé.
Tetjére egy-egy szál kaprot és csombort tettem.
Amire még érdemes figyelni, a borkányt nem kell színültig tölteni, illetve első napokba jó ha teszünk alá, valami edényt mivel kifuthat.
torzsa kivágása
10l borkányba

A másik fajta (leendő) savanyú káposztát második lépésben kivágtuk a torzsályát (gyerekkoromban mindig ezt vártuk, nagyon jó rágcsa). A lyukat jódozatlan sóval jó alaposan bedörzsöltük, majd egymás mellé szorosan borkányba raktuk, s ezt is pihentettük pár órát, addig amíg "megizzadt". Majd hideg vízzel, egy púpozott kanál só/1 liter víz színültig töltöttük. A borkány aljára itt is leforázott csombort és kaprot tettünk.
Tetejét egy tányérral lefedtük.




2 megjegyzés:

  1. Nálunk az ősök a második verziót szokták alkalmazni, annak is kétféle változatát. Az egyik az általad javasolt megoldás, a másikba pedig céklát is raknak (ez a kedvencem). A cékla piros színt kölcsönöz, tovább bővíti a káposztalé ízvilágát. A beérett káposzta levéből káposztalé leves készül. Nálunk a hagyományos disznóvágás időszak elmaradhatatlan étele.

    Javaslom a káposztáshordó beszerzését :D

    VálaszTörlés
  2. Igen, Nálunk is így van ez:-) Kettőnknek sok lenne egy hordónyi káposzta...s a cékla valóban színeben s ízben is nagyszerűűű, hmm s a káposzta-tormás levest meg is kívántam:-)

    VálaszTörlés