2012. március 31., szombat

Citromos-fűszeres hal salátával

A tavasznak már csak a friss kerti zöldségek miatt is  lehet örülni:-). Ma Gyergyóban piacnap volt így vehettünk is pár finomságot mint pl. saláta, friss hagyma, retek. Ha már salátát eszünk akkor gondoltam, hogy a hal az éppen talál mellé....s így utólag, jó is volt az elképzelés:-).
A halat a kövezkezőképpen pácoltam be: 4 cikk fokhagymát megtörtem, olivaolajjal kikevertem, kakkukfűvel, zsályával, borssal és sóval fűszereztem majd egy citromlevét ráfacsartam, és a halfiléket bekentem vele, kb. 3-4 órát állni hagytam, majd vajban megsütöttem.
A salátát a fent említett zöldségekből készítettem, szójaszósszal, olivaolajjal, és almaecettel ízesítettem mindegyikből két evőkanállal tettem,  jó alaposan összekevertem és ezt is állni hagytam.
Igaz, hogy "összeesett" de az ízek azok legalább "összeértek".
Elkészítésük nem igényel sok időt, és akár vacsorára is fogyasztható.

2012. március 30., péntek

Churutos leves

Egy kedves ismerősünk Édesanyjától tegnap vettünk churotot, így adódot a helyzet, hogy ma Churotos levest készítek ebédre.
Régebb láttam Makacska konyháján egy jó kis receptet (és bónuszként a churutról tudnivalókat is:-)) s akkor kiváncsi lettem. Utólag kiderült, hogy egyik kedvenc konyhánk ahová néha ebédelni járunk szintén használják és a churut volt az a különleges íz amit nem tudtam megfejteni:-).
A churut illata rögtön a penészes sajtot jutatta eszembe, ízre meg mintha egy kis citromlével meglocsolták volna a penészes sajtot (remélem nem sértek meg senkit).
Húsleves alaplét készítettem e bejegyzésem alapján.
Másik fazékban átmertem a levet (3-4l),  a megfőtt  sárgarépát, petrezselymet, hagymát apróra vágtam majd kb. 4 marék laskával megfőztam. Közben egy diónyi churutot (kezdésnek nem mertem többet tenni)  4 púpos evőkanál tejfölel elkavartam. Amikor a laska megfőtt és a leves már nem volt annyira forró hozzáadtam a churotos tejfölet.
Finom lett, köszönöm Makacskának a receptet:-).

2012. március 29., csütörtök

" ...kezdésnek nem is rossz"

Ősszel parázson pár kg vinetét megsütötttem lefagyasztottam és most olyan jó, hogy nem kell a zöldségesnél nagy drágán megvenni:-).
Tegnap  gondolván a mai napra,  reggelire vinetét (padlizsánt) készítettem, házi készítésű majonézzel.
Tudom van akinek ez természetes, de beszéltem már olyan emberrel aki nem is tudta, hogy kell házilag elkészíteni, ezért gondoltam, hogy leírom.
1 tojás sárgáját 1 kiskanál mustárral összekevertem, és  cseppenként olajjal addig kevergettem amíg kb. 4-5 evőkanálnyira szaporodott. A végén facsartam rá citromot (2 evőkanálnyit) és jó alaposan összekevertem.
A vinetét jó apróra, majdnem pépesre vagdaltam, 2 kisebb fej hagymát apróra vágtam, sóztam borsoztam és összekevertem a majonézzel.

2012. március 28., szerda

Egyszerű és gyors

Vannak napok amikor egyébb délelőtti elfoglaltság után, nincs kedvem és erőm se  már sok időt fordítani a főzésre, ilyenkor "jönnek" az olyan ebédek ami nem igényel különösebb odafigyelést. Ilyen módon "született"az "Egyszerű és gyors" is :-).
Hozzávalók: szalonna, csirkemell, pityóka, vaj, sajt, szerecsendió, só, bors.
Elkészítése: a szalonnát megpíritottam és a belőle kiolvadó zsírban megsütöttem a csirkemelleket. A pityókát sós vízben megfőztem, tálaláskor megfagyott vajat és sajtot reszeltem rá, szerecsendióval és borssal fűszereztem.

2012. március 23., péntek

Chilis-citromos lencseleves

Szilveszter környékén készítettem először lencselevest, akkor természetesen krémlevesként....gondoltam most is elkészítem, de  azt a receptet nem találtam meg, amit így utólag nem is bánok, mert talán így még finomabb lett:-).  Ezt a variációt e receptből inspirálódva készítettem.
Hozzávalók: lencse, hagyma, sárgarépa, fokhagyma, piros paprika, paradicsomlé, chili, citrom, só.
Elkészítése: a lencsét kb. 4-5 órát áztattam majd főnni tettem. Másik edénybe a hagymát, sárgarépát, paprikát párolni tettem. Amikor megvolt akkor hozzáadtam a lencsét, majd 1 dl paradicsomlevet. A lencse amikor megpuhult, akkor fél kiskanál chili porral, petrezselyemzölddel, és zúzott fokhagymával fűszereztem.
Tálaláskor citromlevet facsartunk rá.
Gyors egyszerű és finom is, és ami még nagyon tetszik, hogy szép színes:-)

2012. március 22., csütörtök

Brokkolis krémleves

Lassan akár a blogomat át is nevezhetném "Krémlevesnek" ...de ha szeretem akkor ilyent készítek:-).
Hozzávalók: brokkoli, sárgarépa, hagyma, pityóka, tej, sajt, szerecsendió, só, bors.
Elkészítése: 2 kisebb fej hagymát, és két sárgarépát megdinszteltem és hozzáadtam a 4 db. pityókát majd felöntöttem 2 dl tejjel és 2 dl vízzel. Amikor puhulni kezdtek a zöldségek akkor hozzáadtam a brokkolit és 10 perc főzés után összeturmixoltam, majd fűszereztem. Sárgarépa az ételízesitőt, a pityóka pedig a rántást "helyetesítettte". Tálaláskor perezselyem zölddel és sajttal ízesítettem.
Egyszerű gyors és finom is:-).

2012. március 21., szerda

Sárgaborsó krémleves

Diétás és húsmentes leves nagyböjt idejére.
Hozzávalók: sárgaborsó, hagyma, fokhagyma, sárgarépa, kétujjnyi vastagságú paprika, főzőtejszín só, bors, petrezselyem zöld, kakukkfű, szerecsendió.
Elkészítése: a sárgaborsót egy napot áztattam, majd többször is jó alaposan átmostam.
A zöldségeket megpucoltam, a hagymát egészbe a répát és a paprikát vékony hasábokra vágtam és együtt főni tettem a borsóval. Mikor megpuhult ( kb. 30-40  perc) akkor összeturmixoltam, adtam hozzá 1dl fözőtejszín, a fűszereket, és a fokhagymát  és ismét felforraltam, kb. 5 percet főztem. Píritott kenyérrel fogyasztottuk. Egyszerű gyors,  és könnyű is:-).

2012. március 18., vasárnap

Tenger gyümölcsei barnarizzsel

Egy szép napsütéses vasárnap délelőtti túrázás után nincs is jobb mint egy gyors estebéd elfogyasztása, amit kedveskedésből a férjem készített el:-).
Hozzávalók: tenger gyümölcsei (kagyló, garnéla rák, polip, tintahal), szójaszósz, almaecet, bors,  friss gyömbér, fokhagyma, olivaolaj.
Elkészítése:  3 cikk fokhagymát félujjnyi olivaolajba beletörünk, és  tintahal karikákkal párolunk kb. 5 percig ( tintahalnak több idő kell az elkészüléshez), majd hozzáadjuk a maradék tenger gyümölcseit. 10 perc párolás után egy kiskanálnyi almaecetet-, ráreszelünk egy mogyorónyi gyömbért, 3 evőkanálnyi szójaszósszal gazdagítjuk majd borsozzuk és sűrítésként fél kanál lisztet adunk hozzá. 5 perc forralás után kész is volt. Barnarizzsel fogyasztottuk. Egyszerű, gyors és finom is:-).

2012. március 15., csütörtök

Húsleves-laskaleves

 A család férfitagjaiból kiindulva akár "Legényfogónak" is nevezhetném  úgyanis ez a kedvenc levesük:-), gondolom ez sokatoknál így van.
Mikor hazalátogatok akkor Mami mindig valami finom "disznósággal" lát el...."ez levesnek való, ez flekken, oldalas...."mondja az információkat. Ilyenféle "levesnekvalóból" készült a mai ebédünk is:-).
Hozzávalók: 5db. sárgarépa, 2 fej hagyma, 3db. petrezselyem, 1/2 zeller, 4 db. pityóka, és a disznónak vmelyik csontos húsos része, só, bors, petrezselym zöld.
Elkészítés: a húst főni tettem. Fél óra múlva hozzáadtam a megpucolt zöldségeket, fűszereket és kb. 1 órát kuktában főztem. A levét külön fazékba átmertem és  befőztem.
Időben többet készül mint pl. egy krémleves,  viszont szeretem mert "egyúttal" a második és elkészül. A siker garantált, ezt a levest nem lehet elrontani, és másnapra is marad belőle:-).

2012. március 12., hétfő

Murokfőzelék turós sonkával

Ismerőseim már többször ajánlották, a murokfőzeléket (sárgarépafőzelék), "-nagyon finom, és gyorsan elkészíthető"  és mivel itthon volt bőven murok ezért ma el is készítettem. A recept Borszékiné Rétháti Ágnes- Az én reformkonyhám című könyvéből származik.  Az adag két személyre szól.
Hozzávalók: 6db. murok, 1 fej hagyma, tejszín, zsázsa, petrezselyem zöld, citromlé.
Elkészítése: hagymát apróra tettem és üvegesre pároltam. Ez idő alatt a murkot a reszelő nagyobbik felén lereszeltem, majd hozzáadtam a hagymához. Amikor a murok leve elpárolgott, annyi vizet öntöttem rá ami ellepte, két csipet cukorral, egy kanál citromlével és sóval fűszereztem. Egy kanál liszthez kb. három kanálnyi főzőtejszínt, egy csipet zsázsát és petrezselyemzöldet morzsoltam  és amikor a murokról  a víz elpárolgott hozzáadtam, és ismét felfőztem.
Mellé bundában sonkát sütöttem. A sonkák egyik felét lisztbe, tojásba, prézlis puliszkalisztbe forgattam. Ami "csupaszon" maradt arra az oldalra tettem a turót, majd másik sonkával leborítottam, és a széleit megnyomogattam, hogy összeregadjon. Miután egyik fele megsült, fordítás után a tetejére szintén turót tettem. Kb. 30 perc alatt készültem el vele:-),  ajánlom azokanak akiknek kevés idejük van a konyhában tevékenykedni:-).

2012. március 9., péntek

Máj zöldséges fasírttal és rizzsel


Zöldséges fasírtot másodszorra készítettem és talán ez a variáció még finomabb lett mint az elöző bejegyzésem egyikében leírt recept.
Hozzávalók: pityóka, sárgarépa, zeller, puliszkaliszt, tojás, juhtúró, szerecsendió, lestyán, bors.
Elkészítése: 4 db. pityókát, 2 db, sárgarépát, 1/2 zellert lereszeltem és megsóztam, majd kb 5 perc múlva kicsavartam.  2 tojással, egy marék puliszka liszttel, a fűszerekkel és a reszelt túróval jól összekevertem, amíg a májat előkészítettem addig állni hagytam, majd forró olajon megsütöttem.
 A májakat vékony szeletekre vágtam, majorannával  és fehérborssal fűszereztem majd megsütöttem. Barnarizst is  főztem mellé, szójaszósszal és curryvel fűszerezve. Az egésszel kb. 45 perc alatt elkészültem, szóval erre az ebédre is mondhatjuk, hogy egyszerű, gyors és finom is-).

2012. március 6., kedd

Színes-diétás

A mai bejegyzésem nem a "szokásos inditatás miatt" került ide, csupán a színek miatt:-).
Hozzávalók:  cékla, sárgarépa, gomba, túró, kakukkfű, olivaolaj.
Elkészítés: a sárgarépát vékony csíkokra vágtam, és párolni tettem. A céklát vékonyan felszeleteltem, hogy minnél gyorsabban megpuholjon, és olivaolajban sülni tettem. Amikor a cékla félpuha volt a gombákat mellé tettem és együtt sütöttem. A gombára megfordítás után kakkukfűvet és juhtúrót szórtam....a túró és a kakkukfű a gombával hmmm.....leírhatalan ízvilág:-), ha van rá lehetőség ajánlom az elkészítését hisz egyszerű, gyors és finom is:-).

2012. március 5., hétfő

Tejszínes gombás palacsinta

Először készítettem sós alapú palacsintát.
Hozzávalók: 1.) a palacsintához: 1 tojás, 25dkg liszt, 2dl tej, 2 dl borvíz, egy kiskanál só, olaj.
2.) a töltelékhez: kb. 9db nagyobb gomba, 1 fej hagyma, 3 cikk fokhagyma, két kiskanálnyi kapor, tejszín.
Elkészítés: 1.) palacsinta: a tojást liszttel elkevertem, hozzáadtam a tejet és az borvízet (szénsavas ásványvíz), kevés olajat,  a sót és csomómentesre kavaratam. Kb. fél órácskát "pihentettem".
2.) töltelék: a hagymát üvegesre pároltam, majd hozzáadtam a vékony szeletekre felvágott gombát. Amikor a gomba vizet engedett, beletörtem a fokhagymát, sóztam és kaproztam, majd felöntötttem  
kb. 1,5 dl tejszínnel. 5 perc főzés után, a gomba puha lett.
A palacsinta megsütve, töltelékkel megtöltve, henger alakúra tekerve, sajttal szórva tálalva:-). Könnyű gyors és "isteni":-).

2012. március 4., vasárnap

Diós "torta"

Mikor kicsi voltam, mindig azon gondolkodtam, ha kerek formájú tortát láttam, hogy hogyan tudták ilyen egyenletesen szépen kivágni....aztán nem tudom mikor és hogyan jöhettem rá, hogy nem kell semmi ügyesség ide:-). Hogy a lényegre térjek tegnap a piacon vettünk diót és hogy valami készüljön is belőle,  keresgéltem és rátaláltam erre a receptre, elkészítettem kicsit másképp:-)
Hozzávalók:25dkg liszt, 10dkg darált dió, 25dkg cukor, 1 csomag vanília, 1 csomag sütőpor, 3 tojás, 5 dkg margarin, 2,5 dl tej, csokoládé, baracklekvér. 
Elkészítése: tojást a cukorral és az olvasztott margarinnal habosra kevertem. 
Hozzáadtam a lisztet, diót, vaníliát, sütőport és a tejet majd csomómentesre kavartam, a tepsit kientem margarinnal és liszteztem majd beleöntöttem a "matériát":-). Amielőtt nekifogtam volna az egésznek, a sütőtt bekapcsoltam 170 fok és légkeverésée módra állítottam. 1 óra sülés után így nézett ki=>.
Ezt a lapot három részre osztottam, töltelékként baracklekvár került bele, a tetejére olvasztott étcsokit kentem.

"Hegyi ebéd"

Talán eddig ez a legegyszerűbb leves, amit eddig készítettem.
Hozzávalók: hagyma, pityóka, túró.
Elkészítése: pityókát és egy fej hagymát fél liternyi vízben főni teszünk.
Amikor megfőtt, tálaláskor túrót szórunk bele, és elkavargatjuk.
És már lehet is enni:-). Sót nem tettem bele mert a túró már eleve az.
Egyszerű gyors és tényleg finom:-)

2012. március 1., csütörtök

Céklaleves

Zölkampányhoz csatlakozva ma céklaleves volt terítéken, természetesen kicsit másképp. Az "alpot" innen néztem, elkészítése természetesen egy kicsit másképp:-).
Hozzávalók: hagyma, sárgarépa, cékla, fokhagyma,  olaj, citrom, tejföl, só, petrezselyem zöld.
Elkészítése: 1 fej hagymát és 1 sárgarépát  apróra vágtam és párolni tettem. Közben 1 kisebb gumó céklát megreszeltem majd hozzáadtam a párolt zöldségekhez. 3 cikk fokhagymát rátörtem, a 1dl tejszín helyett tettem rá 3 kanál tejfölet, petrezselyem zöld, só jó alaposan összekevertem és 4 dl vízzel felöntöttem.
Kb. 30 perc főzés után összeturmixoltam, fét citrom levét hozáadtam és ezzel kész is voltam:-).  Egyszerű, gyors és finom is:-)