2012. február 7., kedd

Húsmentes

Barátnőm gyakran emlegetett vegetáriánus fasírtját készítettem el, mellé pedig szárított zöldborsóból készült főzeléket.
A fasírt elkészítése egyszerű és gyors, sűtéskor pedig nem lesz az egész lakásban füst meg olaj szag.
Mindezt úgy lehet elérni, hogyha fasírt alapanyagjaként a pityókát választjuk és nem a darált húst. Annyiban különbözik a húsos fasírttól, hogy nem tettem bele fokhagymát, viszont  pluszba reszeltem sajtot hozzá, illetve egy kanál mustárral és szerecsendióval gazdagítottam:-)
Hozzávalók: 4 db. nagyobb pityóka, 2 tojás, zsemlemorzsa azaz prézli, sajt, mustár, szerecsendió, só.
Elkészítése: a pityókát lereszeltem a reszelő nagyobbik részén, megsóztam majd 5 perc elteltével kicsavartam a levét. Két tojást adtam hozzá (hogy majd sűtésnél könnyebb dolgom legyen) ezt két maréknyi prézlivel,  egy csapot kiskanál mustárral, reszelt sajttal jó alaposan összekevertem.  Állagra nem "állt" annyira össze ( nem szerettem volna több prézlit bele, mert akkor olyan menzás lett volna), hogy kézzel karikákat tudjak formázni belőle,  így  maradt a kanalazás. Amikor beletetem a forró olajba, és az alja már összesült akkor a tetejét kicsit széthúztam, hogy minnél gyorsabban és könnyebben átsüljön.
Zöldborsó főzeléket úgy készítettem, hogy az elöző nap beáztatott borsót sima vízben majdnem puhára főztem, azért, hogy ne legyen az odakozmálással gondom.
2 db hagymát megdinszteltem, fűszerpaprikát szórtam rá, és ráöntöttem a zöldborsót. Amikor puhára főtt megsóztam, törtem bele három  cikk fokhagymát és két evőkanál tejföllel összekevertem. Valahol valamikor olvastam, hogy sózni a végén ajánlott mivel a borsófélék só hatására megkeményednek  s aztán főzhetjük mig a világ s két nap:-)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése